Tudomány

Lovász László: Mit kívánnak a számítógépek a matematikától, és mit adnak neki? 1. rész

Mindentudás Egyeteme, 2003. I. Bevezetés A számítógépek a 20. század igazi forradalmát jelentik. Az elmúlt évszázad második felét szokás „atomkorszakként” emlegetni; azonban pontosabb leírás volna a „számítógépek korszaka”. Akár egy évnyi előadássorozatot is össze lehetne állítani a számítógépek, az információs technológia hatásáról a kultúra és a tudomány különböző területein. Ez az előadás csak a matematika… Tovább »

Tovább folytatódik a Lendület program

    “A kiemelkedően eredményes kutatók hazatérésének, illetve itthon maradásának elősegítése mellett a Lendület azért is fontos, mert általa láthatóbbá válik, hogy Magyarországon is világszínvonalú kutatás folyik” – méltatta a program jelentőségét az MTA Székházában tartott eredményhirdetésen Lovász László.... Tovább »

Egy diszkrét matematikus IV.

 A 2000-ben megjelent mélyinterjú első része itt, második része itt, harmadik része itt olvasható. Staar Gyula: Húsz éve indítottátok útjára az azóta is megjelenő, világszerte ismertté vált angol nyelvű folyóiratot, a Combinatoricát, magyar matematikus szerkesztőkkel, Budapesten. Kíváncsi lennék, hogyan bírjátok a versenyt a jobb kondíciójú nyugati folyóiratokkal. Milyen harcokat kell megvívnotok a lap fenntartásáért? Lovász László: Hosszú ennek a… Tovább »

Egy diszkrét matematikus III.

A 2000-ben megjelent mélyinterjú első része itt, második része itt olvasható. Staar Gyula: A Természet Világa Matematika különszámában Erdős Pál kedves megjegyzését idézted egy sejtéssel kapcsolatban: „Soha senkit nem irigyeltem tétel miatt, de téged most irigyellek ezért a sejtésért.” Cikkedben azt írod, hogy a sejtések megfogalmazását az eredményekkel azonos szinten kell értékelni. Nem túl merész ez a kijelentés?… Tovább »

Egy diszkrét matematikus II.

A 2000-ben készült mélyinterjú első része itt olvasható. Lovász László: Nagyon fontosnak tartom a matematikának és a tudományunkon kívüli intelligenciának a viszonyát. Itt rosszabb a helyzet, mint kellene. Ezt már a matematikus közösség is kezdi fölismerni. Nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk arra, hogy érthetően elmagyarázzuk a nagyközönségnek: a matematika él, létezik, kiszakíthatatlanul benne foglaltatik mindennapjainkban. Amikor… Tovább »

Egy diszkrét matematikus I.

Természet Világa, 2000. A vele készített első nagyobb interjúm húsz éve jelent meg a Természet Világában. A hetvenes évek végén a szegedi József Attila Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára volt, és a legfiatalabb akadémikusunk. Lovász Lászlót a Magyar Tudományos Akadémia 31 évesen választotta tagjai sorába. Akkor már látszott, magas ívű pályára vezérli nem mindennapi tehetsége, szakmán… Tovább »

Lovász László matematikus, az MTA elnöke

Lovász László, a kombinatorika és számítógép-tudomány nemzetközi hírű szaktekintélye 1948-ban született Budapesten. Már az általános iskola végén elköteleződött a matematika tudománya mellett. Egyik példaképének a 18. századi svájci matematikust, Leonhard Eulert tekintette. Középiskolai tanulmányait a Fazekas Mihály Gimnázium első matematika tagozatos osztályában folytatta. Már a gimnáziumi évek alatt megmutatkozott kivételes tehetsége, sorra nyerte a jelentősebb tanulmányi versenyeket, a… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!