Tudomány

Tovább folytatódik a Lendület program

    “A kiemelkedően eredményes kutatók hazatérésének, illetve itthon maradásának elősegítése mellett a Lendület azért is fontos, mert általa láthatóbbá válik, hogy Magyarországon is világszínvonalú kutatás folyik” – méltatta a program jelentőségét az MTA Székházában tartott eredményhirdetésen Lovász László.... Tovább »

Egy diszkrét matematikus IV.

 A 2000-ben megjelent mélyinterjú első része itt, második része itt, harmadik része itt olvasható. Staar Gyula: Húsz éve indítottátok útjára az azóta is megjelenő, világszerte ismertté vált angol nyelvű folyóiratot, a Combinatoricát, magyar matematikus szerkesztőkkel, Budapesten. Kíváncsi lennék, hogyan bírjátok a versenyt a jobb kondíciójú nyugati folyóiratokkal. Milyen harcokat kell megvívnotok a lap fenntartásáért? Lovász László: Hosszú ennek a… Tovább »

Egy diszkrét matematikus III.

A 2000-ben megjelent mélyinterjú első része itt, második része itt olvasható. Staar Gyula: A Természet Világa Matematika különszámában Erdős Pál kedves megjegyzését idézted egy sejtéssel kapcsolatban: „Soha senkit nem irigyeltem tétel miatt, de téged most irigyellek ezért a sejtésért.” Cikkedben azt írod, hogy a sejtések megfogalmazását az eredményekkel azonos szinten kell értékelni. Nem túl merész ez a kijelentés?… Tovább »

Egy diszkrét matematikus II.

A 2000-ben készült mélyinterjú első része itt olvasható. Lovász László: Nagyon fontosnak tartom a matematikának és a tudományunkon kívüli intelligenciának a viszonyát. Itt rosszabb a helyzet, mint kellene. Ezt már a matematikus közösség is kezdi fölismerni. Nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk arra, hogy érthetően elmagyarázzuk a nagyközönségnek: a matematika él, létezik, kiszakíthatatlanul benne foglaltatik mindennapjainkban. Amikor… Tovább »

Egy diszkrét matematikus I.

Természet Világa, 2000. A vele készített első nagyobb interjúm húsz éve jelent meg a Természet Világában. A hetvenes évek végén a szegedi József Attila Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára volt, és a legfiatalabb akadémikusunk. Lovász Lászlót a Magyar Tudományos Akadémia 31 évesen választotta tagjai sorába. Akkor már látszott, magas ívű pályára vezérli nem mindennapi tehetsége, szakmán… Tovább »

Lovász László matematikus, az MTA elnöke

Lovász László, a kombinatorika és számítógép-tudomány nemzetközi hírű szaktekintélye 1948-ban született Budapesten. Már az általános iskola végén elköteleződött a matematika tudománya mellett. Egyik példaképének a 18. századi svájci matematikust, Leonhard Eulert tekintette. Középiskolai tanulmányait a Fazekas Mihály Gimnázium első matematika tagozatos osztályában folytatta. Már a gimnáziumi évek alatt megmutatkozott kivételes tehetsége, sorra nyerte a jelentősebb tanulmányi versenyeket, a… Tovább »

Lovász László: Egységes tudomány-e a matematika? 3. rész: Hidak

Írásom utolsó és szükségszerűen valamivel technikaibb részében azt szeretném megmutatni, mennyit veszíthetünk, ha a matematikai különböző részei közötti szakadékokat hagyjuk elmélyülni, és mennyit nyerhetünk, ha megpróbálunk föléjük hidakat verni. Végtelen és véges A matematikai gondolkodás egyik csúcsteljesítménye a végtelenség és folytonosság fogalmának megragadása. A halmazelmélet és analízis a matematika központi területei. A véges (diszkrét) matematika… Tovább »

Lovász László: Egységes tudomány-e a matematika? 2. rész: A matematikai tevékenység új formái

A matematikai kutatás hagyományos, 2500 éves paradigmája a következő: az ember definiál egy fogalmat, kimond róla egy tételt, majd azt bebizonyítja. Talán kevésbé elismert, de nem kevésbé régi tevékenység algoritmusok tervezése. Hogy ennek igazán klasszikus voltát lássuk, idézzük fel, hogy Euklidész leír egy olyan algoritmust, mely két egész szám legnagyobb közös osztójának kiszámítására szolgál, és… Tovább »

Lovász László – portré a pályatársak tükrében

Arcképvázlatok Lovász László Wolf-díjas matematikusról Hét kiváló matematikus vall arról: milyennek ismerték meg Lovász Lászlót? REIMAN ISTVÁN ny. egyetemi docens – Lovász László szavával Ön vezette a „szuperszakkört” a matematikai diákolimpiára igyekvő középiskolás csapatunknak. Hogyan készült ezekre a foglalkozásokra? – Nagyon alaposan és komoly munkával. Az ország legjobb diákjai vettek részt a szakkörön, ezért típusfeladatokkal… Tovább »

Lovász László: Egységes tudomány-e a matematika? 1. A matematika világát átalakító három új trend.

Egységes tudomány-e a matematika, vagy egyre inkább sok független, eltérő utakon fejlődő, egymás eredményeit nem ismerő, sőt lassan meg sem értő közösségre bomlik? Erősítik-e vagy gyöngítik ezt a folyamatot a kutatás megváltozott körülményei, mint például a számítógépek? El kell-e fogadni ezt a szétforgácsolódást a matematikus társadalomnak? Hogy ezekre a kérdésekre válaszolhassunk, tekintsük át a törésvonalakat,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!