Az előítélet, mint életforma

1.0Tudományhttps://tudomany.cafeblog.huJangulihttps://tudomany.cafeblog.hu/author/janguli/Az előítélet, mint életformaIPM 2015. június A félelem sokszor az erős tekintélyek karjaiba vet minket. Pedig lehet, hogy épp azoktól kellene félnünk, akiket tekintélyként emelünk magunk fölé? Vannak esetek, amikor igen. Erre tanít egy feledésre ítélt, újra felfedezett „tudomány”. <h3>Politikai ponerológia</h3> A II. világháború utáni Lengyelországban néhány fiatal pszichiáter úgy végzi közös kutatómunkáját, hogy nemcsak a titkosrendőrség, hanem egymás előtt sem fedik fel kilétüket. Csupán egy idős professzor továbbít közöttük kivonatokat, névtelenül. Így, ha bármelyiküket letartóztatnák, a legdurvább kínvallatással sem tudnák kihúzni belőlük társaik nevét és hollétét. Elnyomás, kényszerű titoktartás, szamizdatban való terjedés: ilyen körülmények között születik az új tudományág, a ponerológia. Az elnevezés a görög ponérosz, vagyis gonosz szóból ered. A gonosz tudományán belül a politikai ponerológia a gonosztevő politikusok és híveik elméjét tanulmányozza. E tudomány sorsa előbb üldöztetés, majd értetlenség és elhallgatás. A gonosznak ma inkább a mesékben, hiedelmekben, esetleg a morálfilozófiákban látják a helyét, mintsem az egzakt tudományokban. Különösen tabunak számít a gonosz biológiájáról való beszéd. A pszichológiától a közvéleményen át a filmekig a gonosztetteket főként a gyermekkori szenvedésekre szokás visszavezetni. <img src="http://m.blog.hu/tu/tudomany/image/gonosz_genek.jpg" alt="gonosz_genek.jpg" class="imgnotext" />A világháborúk, a diktatúrák és a rettegés légköre másfajta gondolatokat ébresztett az egykori pszichiáter-nemzedékekben. Az I. világháború idején a gyermekkori hatások apostola, Freud felfedezi az emberben lévő halálösztönt: valamit, ami pusztításra hajtja, jóval eredendőbben, mint bármely gyermekkori trauma. A II. világháború után a lengyel pszichiáter, Andrzej Łobaczewski a veleszületett gonoszokat megkülönbözteti azoktól, akik az előbbiek bűvkörébe kerülve követnek el gaztetteket. A genetikusan gonoszok, az ő elnevezésével esszenciális <a href="http://tudomany.blog.hu/2014/07/23/pszichopatia_neuroetika" target="_blank" rel="noopener noreferrer">pszichopaták</a> valójában betegek. Biológiailag képtelenek arra, hogy a többi emberben mást lássanak, mint önös és ösztönös céljaik elérésének eszközét vagy éppen akadályát. <h3>Patokrácia</h3> Hogy egy csoportban, akár kormányzatban eluralkodhat a rossz, az Łobaczewski szerint két tényező együtthatásából ered. Az egyik az emberi tudatlanság és gyengeség. A másik a pszichológiailag deviáns emberek statisztikailag kicsi, de rendkívül aktív csoportjának léte. Hogy észrevétlenül ténykedhessenek, azt a velük kapcsolatos naivitás, a lélektani ismeretek hiánya teszi lehetővé. Értelmetlen szokások és erkölcsök, amelyek csak korlátozzák törekvéseiket – így élik meg a pszichopaták az emberi társadalmat. Helyette olyan világról álmodnak, amely mentes a moráltól, s amelyben lealjasodott világnézetük az egyedüli realitás. Az emberi világban pedig mindent megtesznek, hogy olyan pozíciókat érjenek el, amelyekben a lehető legembertelenebbül viselkedhetnek, korlátok nélkül. Amennyire gyökeres a pszichopaták társadalomellenessége, annyira láthatatlan. Sokszor olyan csoportot hoznak létre, vagy olyanba épülnek be, amely vonzó ideológiát, humanitárius célokat hirdet. Az ún. ponerogén társaság működésének korai fázisát Łobaczewski szerint azonban nem pszichopaták, hanem főként paranoid személyek uralják. A paranoidok erőssége egyben fő gyengeségük: hogy képtelenek megkérdőjelezni saját nézeteiket. Rengeteg „bizonyítékot” sorakoztatnak fel mellettük. Az ellenérveket, sőt ellenbizonyítékokat eleve az ellenségnek tulajdonítják. Meggyőződéssel, szenvedéllyel, sok érvvel és ismétléssel szónokolnak, amivel szinte megbűvölik a kevésbé kritikus, szuggesztióra fogékony elméket. Bármilyen kritikát könnyedén félresöpörnek ellenfeleik címkézésével és megbélyegzésével. A későbbi fázisokban a hatalmat egyre inkább a pszichopaták ragadják magukhoz. Miközben a csoport korrupttá, erőszakossá válik, vagy akár igazságtalan háborúkat is kezdeményez, a hívek még mindig naivan védik, sőt hősiesnek tartják a deviáns viselkedéseket. Az éleslátóbb emberek elhagyják a csoportot. A vezetők kegyetlenül meghurcolják az ellenvéleményt nyilvánítókat és a szakadárokat. Egyszóval, a bolondokházában az uralmat átveszik a betegek. <h3>Underground klasszikus</h3> Ahogy Łobaczewski leírta, úgy történt mindez az ő közvetlen valóságában is. Miután végzett a nagy múltú krakkói Jagelló Egyetemen, a szovjet ideológia és cenzúra betiltotta az örökléssel és a pszichopatológiával kapcsolatos kutatásokat. A pszichológia a pavlovi reflexek tanulmányozására korlátozódott. <img src="http://m.blog.hu/tu/tudomany/image/lenin_and_stalin_1919-crop.jpg" alt="lenin_and_stalin_1919-crop.jpg" class="imgnotext" />Joszif Visszarionovics Sztálin és Vlagyimir Iljics Lenin Bár Łobaczewski titokban folytatta kutatásait, a politikai hatalom gyanítani kezdte, hogy veszélyes tudással rendelkezik. Az egyik ausztriai tudósról, akivel levelezett, kiderült, hogy ügynök; Łobaczewskit pedig háromszor tartóztatták le és kínozták meg ekkoriban. Mikor azután 1968-ban könyve első vázlatait írta, a faluban, ahol dolgozott, a helybeliek figyelmeztették, hogy mindjárt rajta üt a titkosrendőrség. Łobaczewskinek épp annyi ideje maradt, hogy még az érkezésük előtt tűzre vesse kéziratait. 1977-ben az újabb fenyegetések elől az Egyesült Államokba menekült – mivel addigra már az összes anyagát elkobozták, üres kézzel. New Yorkban Łobaczewski a saját szakterületén nem talált munkát. Ráébredt, hogy az elnyomás rendszere, bár kevésbé nyíltan, az Egyesült Államokban is működik, és a szabadság, amelyet felkínálnak, alig több illúziónál. Miközben fizikai munkára kényszerült, a hajnali órákban írta könyvének újabb vázlatát. 1984-ben fejezte be. Kiadót azonban nem talált. Túl politikai, mondták egy helyütt. Túl pszichológiai, mondták másutt. Honfitársa, Zbigniew Brzezinski politológus – korábban Jimmy Carter főtanácsadója –, akinek először tetszett a könyv, és megígérte, hogy segít a kiadatásában, utóbb elzárkózott előle. A rendszerváltozás után hazájába visszatért Łobaczewski számítógépre vitte a kéziratot, és elküldte azt a Red Pill Press szerkesztőinek. Ők publikálták a könyvet nagy sikerrel 2006-ban, egy évvel a szerző halála előtt. <img src="http://m.blog.hu/tu/tudomany/image/ponerologia1.jpg" alt="ponerologia1.jpg" style="margin-right: 5px" class="imgleft" width="259" height="388" /><img src="http://m.blog.hu/tu/tudomany/image/ponerologia2.jpg" alt="ponerologia2.jpg" width="274" height="386" style="margin-right: 5px" class="imgleft" /> Miért nem vállalta fel sokáig egyetlen szerkesztő sem Łobaczewski nézőpontját? A gonosz biológiája, gonosz gének és hasonlók hallatán radarjuk azt jelezhette: emberek megbélyegzésére, diszkriminálására alkalmas áltudományról lehet szó. Holott lehet, hogy egyszer épp olyan géneket érhetünk tetten, amelyek magára a diszkriminációra tesznek hajlamossá? <h3>Büszkeség és előítélet</h3> <img src="http://m.blog.hu/tu/tudomany/image/erich_fromm.jpg" alt="erich_fromm.jpg" style="margin-left: auto;margin-right: auto" class="imgnotext" width="280" height="438" />Erich Fromm Szintén Európából indultak, majd amerikai emigrációban folytatták munkájukat az előítéletek és a tekintélyelvűség kutatói. Erich Fromm a frankfurti Társadalomkutató Intézetben kezdte meg a Tekintély és Család című vizsgálatot, számos mélyinterjúval. Az 1933-ban kialakult tekintélyelvű diktatúra miatt az eredmények feldolgozására már nem nyílt mód. A Frankfurti Iskola tagjai a 40-es években Kaliforniában kutatták tovább a tekintélyelvű személyiséget. Ennek a munkának a – szocialista országokban tiltott – gyümölcse lett a szociálpszichológia egyik legnagyobb hatású műve: Az autoriter személyiség. Fő szerzője, Theodor W. Adorno német filozófus, szociológus, zeneesztéta a kiadás éve, 1950 körül tért vissza száműzetéséből Németországba. <img src="http://m.blog.hu/tu/tudomany/image/theodor_adorno.jpg" alt="theodor_adorno.jpg" class="imgnotext" width="299" height="361" />Theodor W. Adorno A könyv a tekintélyelvű személyiségről végletesen negatív képet fest: önállótlan, érzelmi életét az agresszivitás, világhoz való viszonyát az irracionalizmus jellemzi, gondolkodása merev. A vele szembe állított demokratikus személyiség önálló, érzelmi élete kiegyensúlyozott, gondolkodása rugalmas. Óriási karriert futott be, egyben rengeteg kritikát kapott az Adornóék által összeállított F-skála. Az F betű azt jelzi, hogy eredetileg a személyiségben rejlő potenciális fasizmus mérésére szolgált. Később úgy alakították, hogy általában mérje a faji előítéleteket és a tekintélyelvűséget, de ez a teszt kitöltője számára ne legyen nyilvánvaló. A kutatók ismét mélyinterjúk alapján azonosították az erősen elfogult egyének jellemzőit. Úgymint: konvencionális értékrend, tekintélynek való behódolás, rejtett agresszió, babonásság, cinizmus, önmegfigyelés kerülése, konkrét gondolkodás, beszűkült fantázia stb. E kutatók, majd sok más vizsgálat is igazolta, hogy a fokozott tekintélyelvűség fokozott előítéletességgel jár együtt. Nem egészen világos azonban, mi az összefüggés a kettő között. A csoporthoz való lojalitás? Az idegenfélelem? Vagy az általános ellenségesség? A magyarázathoz kézenfekvő volt a pszichoanalitikus elmélet: az autoriter módon nevelt gyerek neheztel rideg, szigorú szüleire és tanáraira, de általában nem mer nyíltan szembeszállni velük. Sőt el is fojtja haragját, amely azután a tudattalanban munkál és kifejeződést keres magának. Később aztán bizonyos felettesek készen kínálják azokat, akikre lehet, sőt kell haragudni: a más elvet vallókat, az ellenséget, az idegeneket. Az előítéletesség egyfajta szeleppé válhat a bennrekedt gyűlölet számára. Igazolják-e újabb kutatások az autoriter személyek elfojtott agresszivitását? Ha az elfojtást nem is, a fokozott agressziót részben igen. A tekintélyelvűséggel korrelál a konzervativizmus. Ryota Kanai (Londoni College Egyetem) és munkatársainak eredményei szerint pedig a konzervatív emberek agyában nagyobb a jobb oldali amygdala mérete és fokozott az aktivitása. Az amygdala ősi agyi központ, amely olyan alapérzelmekkel kapcsolatos, mint a harag és a félelem, továbbá a veszély felismerésével és az érzelemteli emlékekkel is. A nagyobb és aktívabb amygdala erősebb érzelmi válaszokra utal. A média az ilyen eredményekből hamar levonja a következtetést: a konzervatívok előítéletesek, s az ennek mélyén húzódó alapérzés a másság- és idegengyűlölet. Vizsgálható az is, hogyan reagál az agy a saját és az idegen rasszhoz tartozó egyének képeire. Egy kísérlet szerint az emberek kevésbé éreznek együtt a más bőrszínűek fájdalmával. Lesújtó eredmény, mely arra utal, hogy a más rasszhoz tartozók szenvedései hidegen hagynak? Lehet. Másfelől nem biztos, hogy emögött rejtett rasszizmus húzódik. A fő tényező talán nem a rassz, hanem a hasonlóság és különbözőség mértéke. Az egyazon csoporthoz való tartozás, legyen szó foglalkozásról, ízlésről, hobbiról, növeli a szimpátiát és az empátiát. Ami rasszizmusnak látszik, esetleg nem több általános hajlamnál arra, hogy magunkat és másokat különféle csoportokba soroljuk, és eszerint rangsoroljuk. <h2>Életformák és gondolkodásmódok</h2> Minden ember, sőt bizonyos szinten minden élőlény, még a növények is felismerik a saját és a másik csoporthoz tartozókat. Hogyan fajul el ez a fajta csoportosítás előítéletté, kirekesztéssé, üldözéssé? Erre egy másik lengyel származású amerikai kutató, Milton Rokeach szociálpszichológus 1970-es években megfogalmazott elmélete adhat választ. Rokeach nyílt és zárt csoportéletet, ennek megfelelően nyílt és zárt gondolkodást különböztet meg. <img src="http://m.blog.hu/tu/tudomany/image/milton_rokeach.jpg" alt="milton_rokeach.jpg" class="imgnotext" width="275" height="415" />Milton Rokeach A zárt csoportélet gyakori, erősen ritualizált találkozásokat jelent ugyanazon emberek között, ami erős közösségi érzelmeket kelt, merev csoportszolidaritással és a kívülállóktól való szigorú elhatárolódással. Ez az életforma szüli a dogmatikus, zárt gondolkodásmódot. A zárt koponyák feltétlenül hisznek igazukban, az ellenérvekre nem kíváncsiak, sőt a saját nézeteiket sem elsősorban érvekre alapozzák. Amit vezetőjük állít, feltétlenül igaz. Az általuk vallott világnézet tételei mind igazak. Az előítélet, mint életforma szeretne visszajutni a tradicionális közösséghez, az abszolút értékekhez, a fundamentalista vallásossághoz és az egyszerű világképhez. A nyílt csoportok tagjai ezzel szemben szerteágazó kapcsolatokat ápolnak a más csoportokhoz tartozókkal. Ahogy megismerik más kultúrák vagy szubkultúrák szokásait, egyre inkább látják, hogy a sajátjuk csak egy a sok közül, s nem feltétlenül felsőbbrendű a többinél. Akinek felnyílik a szeme a sokféleségre, azt nemigen fertőzik meg többé az előítéletek. Látjuk, hogy az autoriter-demokrata, konzervatív-liberális, zárt-nyílt és hasonló felosztások gyakorlatilag fekete-fehér képet mutatnak az emberiségről. Az előítéletek kutatása sokszor maga is előítéletekkel teli. A legnyilvánvalóbb ez akkor, ha időben és nézőpontban távoli tipológiáról van szó. Mint amilyen a nemzetiszocialista pszichológus-filozófusé, Erich Jaensch-é, aki az ún. dezintegrált típusnak tulajdonít merev gondolkodást, az integráltnak pedig rugalmasat. De mit jelent az integráltság? Az észlelési, emlékezeti és gondolkodási folyamatok egységét. Ez pedig az élénk, részletgazdag, szinte látvánnyal egyenértékű emlékképeken alapul. A dezintegrált elmékben, lévén emlékképeik halványabbak, a gondolkodás mind az észleléstől, mind az emlékezéstől elszakad. Hogy emiatt nem szabadabb lesz, hanem merevebb, ez már a szerző előítélete. De van neki súlyosabb is: hogy az integrált típus az északi, árja emberek, a dezintegrált pedig a déli, nem árják között gyakoribb. <img src="http://m.blog.hu/tu/tudomany/image/eric_jaensch_1.jpg" alt="eric_jaensch_1.jpg" class="imgnotext" width="378" height="348" />Erich Jaensch Ha nem árnyékolná be a fajelmélet, az integráltság fogalma, újraértelmezve, gyümölcsöző lehetne a mai kognitív idegtudomány számára is. Például az élénk emlékezetű ember, akinek elméje jobban őrzi saját múltját, feltehetően inkább azonos marad korábbi önmagával, mint akinek emlékei gyorsan elhalványulnak. Hajlama a megőrzésre hűséget és elvhűséget sejtet. Vagyis egyfajta idegrendszeri konzervativizmust. <h2>A liberális-paradoxon</h2> Több kutatás alapján arra juthatunk, legalábbis elvileg, hogy a konzervatívok konzervatívabbak, mint amennyire a liberálisok liberálisok. Ennek oka, hogy a konzervatívok kevésbé hajlamosak a változásra a liberálisoknál. Utóbbiak könnyebben változtatnak álláspontjukon is. Nézzük csak a genetikát! A liberális nézőpontúak körében gyakoribbak azok a génvariációk, amelyek az újdonságkereséssel, kockázatvállalással kapcsolatosak. Egyik ilyen a D4 dopamin receptor génje. Ennek R4 változata a konzervatív, R7 változata a liberális egyéneknél fordul elő inkább. Utóbbi fokozza az újdonságkeresést. Az egyik legelterjedtebb ötfaktoros személyiségmodellben, a BIG5-ban ugyan nem szerepel az újdonságkeresés, de ennek intellektuálisabb megfelelője, a nyitottság igen. A konzervatív és liberális emberek között a BIG5-on a legnagyobb különbség éppen itt mutatkozik: a liberálisok jóval nyitottabbak a konzervatívoknál. Vagyis kíváncsibbak, jobban érdeklődnek az új eszmék iránt, toleránsabbak, ugyanakkor hűtlenebbek. Ilyen alapon a liberálisok könnyebben válnak konzervatívokká, mint utóbbiak liberálisokká? Vagyis a liberális elme átjáróház volna az eszmék, köztük a konzervativizmus számára is, amely végül foglyul ejti? Persze ismerünk ilyen eseteket. De ez lehet a ritkább. A liberális elme sok mindenre nyitott, de legkevésbé a zárt nézetrendszerekre. Mivel a liberális agynak az amygdala jellemzően csendesebb területe, a karizma, a szenvedély és a hit nem hat rá akkora erővel, mint a konzervatív idegrendszerűekre. Nemhogy másoknak, sokszor saját magának sem hisz. A tudományoknak, statisztikáknak inkább; de ott is rögtön felmerül a kétely, nem volt-e túl kicsi a minta, nem torzítanak-e az adatok? A „talán mégse” állandó nyugtalanságában ez a fajta elme egészen jól érzi magát. Ennek alapja egy bizonyos homloklebenyi agyterület, az elülső övtekervény, vagy anterior cinguláris kéreg (ACC) viszonylag nagyobb aktivitása és magasabb szürkeállomány-tartalma. Az ACC kezeli az ellentmondásos mintázatokat és az összetett információkat, próbálva kiemelni belőlük a lényeget. Hogy megértsük az ACC szerepét, lássuk, milyen, ha gyengén működik. Sokszor ez a helyzet paranoid skizofréneknél, akik hajlamosak nem létező összefüggéseket és <a href="http://tudomany.blog.hu/2015/05/09/komplettek-e_a_komplottistak" target="_blank" rel="noopener noreferrer">összeesküvéseket</a> látni maguk körül. A fokozottan működő ACC viszont, ha felmerül egy ilyen elmélet, rögtön arra készteti az illetőt, vegye figyelembe az ellenérveket és általában a tényeket: nem gyanús ez az egész? Egyeseknek maga ez a kutatás is gyanús. Mintha liberális propaganda lenne mögötte. Különösen, amikor olyan címmel mutatják be, mint egy YouTube-os videó: A konzervatív agy – arra született, hogy féljen a másiktól. <img src="http://m.blog.hu/tu/tudomany/image/liberalis_konzervativ_agy.jpg" alt="liberalis_konzervativ_agy.jpg" class="imgnotext" width="531" height="398" /> A kommentekben sokszor maguk a liberálisok tiltakoznak. Most szűntem meg liberális lenni – írja az egyikük. Nem csoda. Akik liberális-konzervatív alapon az ősi agy irracionális félelmei, illetve a homloklebeny racionális érvei által vezérelt emberekről beszélnek, leplezetlenül állítva az utóbbi felsőbbrendűségét, végül is a fajelméleti gondolkodásmódhoz kanyarodnak észrevétlenül vissza. Noha a fokozott amygdala-működés természetesen nem az alsóbbrendűség jele. Számos alkatnál fellelhető, az erősen empatikus, társas lénytől a mimóza érzékenységűn át a lobbanékonyig. A trauma, a kifosztottság, a fenyegetettség pedig bárkinél átállíthatja az amygdalát nyugalmiból folyamatos alarm üzemmódba. Ilyenkor pedig az agy mélyéről feltörhet az erőskezű tekintély iránti igény. Az amygdala valóban az ősi agy része, de ez az előnye is: évmilliókon át tanulta az életben maradást. Tudja, hogy veszély esetén az egyén sokszor úgy élhet túl, ha egy erősebbre támaszkodik. A tekintély aurájában ezért elönti a biztonságérzet. Sokszor hamis biztonságérzet. A ponerológia arra tanít, hogy miközben félelmeink elől menekülünk egy tekintélyhez, ne feledjünk el félni tőle magától is. Ehhez arra van szükség, hogy felülírjuk ösztönös reakcióinkat. Mint amilyenek a nem tudatos előítéletek és rasszizmus. Hogyan érhetők ezek tetten, lehetséges-e változtatni rajtuk? <a href="http://tudomany.blog.hu/2016/09/18/mindenki_rejtett_rasszista" target="_blank" rel="noopener noreferrer">A folytatásban erről olvashatunk</a>. © Jakabffy Éva A blog tartalma szerzői jogi védelem alatt áll, vagyis NEM MÁSOLHATÓrich