“NAT, kerettanterv, helyi pedagógiai program, kétszintű érettségi – e szavak hallatán a legbuzgóbb érdeklődőt is mélységes unalom keríti hatalmába. A válságoknak, úgy tűnik, nem kell megoldódni ahhoz, hogy elveszítsék érdekességüket – elég, ha tartanak évtizedeken át.” – írta 2003-ban Zsuppán András. “A PISA-jelentés kitételei közt olvasható: a tizenöt éves diákok negyede képtelen egy egyszerű szöveg megértésére, vagyis gyakorlatilag nem tud olvasni. A magyar iskola súlyosan konzerválja a hozott szociokulturális előnyöket és hátrányokat, vagyis nem segíti, hanem gátolja a társadalmi mobilitást.” Közel 60 százalékos a különbség a legrosszabb és a legjobb iskolák teljesítménye között. Ez már éles esélyegyenlőségi kérdés, ami azt mutatja: nagyon nem mindegy, hova születik az ember és aztán milyen iskolába jár.
Az ezredforduló körüli PISA-sokk óta a helyzet semmit nem javult, sőt.
| A PISA-felmérés 2000 óta 3 évente méri az alkamazásképes tudást 15 éves tanulók körében három területen (szövegértés, matematika, természettudomány). |
A legutóbbi, 2009-es felméréshez képest minden mutató romlott. Nem egyedi kisiklásról van szó: a természettudományos és a matematika eredmények folyamatosan rosszabbodnak az elmúlt 15 évben, de még a 2009-ben átmenetileg jobbnak mutatkozó szövegértésben is visszaestünk, így most minden területen az OECD-átlag alattiak a magyar értékek. A matematikai képességek negatív csúcsot értek el, most már ezen a képzési területen vagyunk a legrosszabbak.
“A PISA kétségtelenül közoktatás-történeti mérföldkővé vált – írta Zsuppán -, meglehet, néhány évtized múlva egy unalmas pedagógia-előadáson mint az iskolarendszer 21. századi modernizációjának kezdőpontját fogják tanulni az egyetemisták. Az értékelési központ vezetője, Vári Péter szerint remélték is, hogy a vizsgálat eredményei konfliktusokat produkálnak, mivel Nyugaton a rossz eredményeket általában vita és cselekvés követi. Így történt ez annak idején Amerikában is, ahol az idősebb Bush elnöksége alatt jelentős pénzek mozgósításával sikeres fejlesztési programba kezdtek, pedig az eredményeik kevésbé voltak rosszak (noha ők még a saját országukat se találják meg a földgömbön, mint ez köztudott). Mindeközben nálunk a viták rendszerint általános panaszkodásba fulladnak a bérekről, tantervekről, iskolaszerkezetről és a szokatlanul hideg / enyhe télről.
A mai módszer legabszurdabb eleme, hogy úgy tekinti, mintha a történelemben visszafelé haladva mindig egyszerűbb és egyszerűbb művekre találnánk. Ilyenek például az olvasmányos homéroszi eposzok a maguk életközeli mitológiai apparátusával vagy a könnyed görög sorstragédiák, melyeket egyenesen a 14 éveseknek találtak ki. Riasztó példa az a modern szemléletű szakiskolai tankönyv, mely Zrínyi Miklós Az török áfium ellen való orvosságával kezdi az irodalom megszerettetését. A bevezetés előtt álló kétszintű érettségi kidolgozása során a minisztérium igyekezett figyelembe venni a PISA-vizsgálat eredményeit. Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke a konferencián tartott előadásában mégis arra hívta fel a figyelmet, hogy a szóbeli 18 irodalmi tételéből 16 irodalomtörténeti tárgyú, a tananyag-csökkentési bizottság tevékenysége pedig félő, hogy újabb tananyag-növekedést fog eredményezni.
Ebben a vitában a heterogén tanártársadalom két szélsősége került egy oldalra a reform akadályozásában. Részben ott vannak azok az egyetemi és elitgimnáziumi tanárok, akik számára a klasszikus műveltségeszményt adó iskola ideája még mindig eleven, és nem tudják elfogadni, hogy a tömeges közép- és felsőoktatás korában nem lehet ugyanolyan magas szintű képzést nyújtani az emberek felének, mint korábban a kiválasztott 5-10 százaléknak. Számukra minden követelménycsökkentés elfogadhatatlan, mivel jelentős kulturális értékek kidobásával jár. Másrészt ott vannak a szakiskolák és egyéb balsors sújtotta középiskolák szerencsétlen tanító nénijei, akik úgy érzik, utolsó eszközüket is elvesztik a diákok féken tartására, és a reform végleg a lovak közé dobná a gyeplőt. ´k azok, akik mára példátlan túlélési rutint fejlesztettek ki a felülről érkező félőrült reformötletek elszabotálásában, és mindig előrántják a végső érvet: Ezér´ a pénzér´?
Bár a vita résztvevői közül sokan szkeptikusak abban, keresztülvihető-e egy ilyen gyökeres szemléleti megújulás a kizsigerelt magyar iskolarendszeren, számolnunk kell az erősödő külső kényszerekkel. A nyugati szellemiség betörését nem kell feltétlenül az EU-tagságtól várni, hiszen már maga a PISA is ennek a folyamatnak a része volt. A szavak szintjén a jövőben minden bizonnyal egyre nagyobb hangsúlyt fog kapni a képességeket fejlesztő magyartanítás, a szövegértés-központúság és a tananyagcsökkentés. Kérdés, a leleményes diákság mikor fedezi fel az új koncepcióban rejlő példátlan lógási lehetőségeket.”
|
Pisa-történelem “Még Ronald Reagan alatt volt egy bizottság az USA-ban, annak meg egy jelentése, miszerint „Veszélyben a haza”. A megjelölt nemzetbiztonsági kockázatot nem a csillagháború vagy Kadhafi jelentette, hanem az írástudatlanság. A riport szerint 23 millió amerikai gyakorlatilag analfabéta, amiért a gyenge közoktatás felelős. Amikor az ijesztő adatok miatt oktatási reformokat szorgalmazó elnök ellenállásba ütközött, megpróbálta az oktatásügyet külpolitikává varázsolni. Ezért kérte fel az OECD-t: gyűjtsön adatokat a fejlett világ oktatási rendszereiről. Innen ered az oktatás nemzetközi, sztenderdizált hatékonyságmérésének ötlete. A kilencvenes évekig inkább csak az inputot vizsgálták, leginkább azt, hogy mennyit költenek az egyes országok az oktatásra. A PISA-méréseket intézményesítő Andreas Schleicher viszont a kimenetet akarta mérni: a gyerekek valós, hétköznapi helyzetekben is alkalmazható tudását. Ha az iskolapadból kikerülőknek a globális munkaerőpiacon kell érvényesülniük, a teljesítményeket is globálisan érdemes összevetni, az eredmények a sikeres nemzetközi gyakorlatokra is rávilágíthatnak – érvel azóta is az OECD oktatásügyi igazgatóhelyettese. Nem kispályáról van szó: 2012-ben 65 országban összesen félmilliónál is több 15 éves gyerek természettudományos, matematikai és szövegértési képességeit mérték fel. A tesztek soha nem a bebiflázott tananyag felmondására kíváncsiak, ehelyett a gyakorlatban is használható, egyéni problémamegoldáson alapuló kompetenciákat mérik. Forrás: Index |
Balázsi Ildikó, a PISA nemzeti projektvezetője, az Oktatási Hivatal közoktatási mérési osztályának vezetője hangsúlyozta, hogy a 2003-as felmérésnél 490 pont volt az átlageredmény, míg tavaly 477. Szövegértésből az OECD-átlag 496 pont volt, matematikából 494, természettudományokból pedig 501. A magyar tanulóknak szövegértésből 488, matematikából 477, természettudományokból 494 pont volt az eredményük. Matematikából és természettudományokból szignifikáns a romlás. Az idén először mért digitális szövegértés területén az átlageredmény a 27-29. helyre volt elegendő. Az esélyegyenlőség területén az eredmények 2000 óta változatlanok. Magyarországon nagyok a különbségek a gyengébb és jobb hátterű tanulók között, és a családi háttér jobban befolyásolja a tanulók eredményét az OECD-átlagnál.
Csapó Benő, a PISA Igazgató Tanácsának magyar tagja és alelnöke elmondta, a három terület közül a matematika pozíciói a legrosszabbak. Ebből arra lehet következtetni, hogy e tárgy eredményeinek a javítása nélkül a természettudományos eredmények tovább fognak romlani.
Csapó szerint természettudományos tárgyak tananyaga az átlagdiák számára érthetetlen. Ha valaki teljesíteni akar, megértés nélkül kell magolnia. Így ezek a tárgyak joggal a legnépszerűtlenebbek évtizedek óta. Az oktatás minőségének javítása nem pénzkérdés: vannak országok, amelyekben a magyarországinál kevesebb pénzt fordítanak oktatásra, mégis sikereket érnek el. Szerinte tanulni lehet akár Lengyelország és Észtország példájából is, tehát lehet javítani az eredményeken szívós, kitartó fejlesztéssel.
|
Pisa-geo A minőségi oktatására büszke Németországban egyenesen PISA-sokkot okozott az első, 2000-es felmérés, amelyből kiderült, hogy a német diákok nemzetközileg csak a középmezőnyben vannak. A rossz pontátlagok felerősítették a vitát az oktatási rendszer problémáiról. Nagy részben ez vezetett számos reformlépéshez, a rosszul teljesítők felzárkóztatásához. 2000 óta a német diákok teljesítménye látványosan javult is. Finnország elég váratlanul került 2000-ben az országlista élmezőnyébe és a szakmai figyelem középpontjába. Beindult az oktatáskutatók zarándoklata, hogy kilessék, miben áll az északi csoda. Itt a tanároktól az iskolákban nem fejbólogatást, hanem kreativitást, vállalkozó szellemet várnak el. Sem a diákokat, sem a tanárokat nem terhelik túl. A gyerekeknek hagynak időt játékra, egyéni tanulásra, a tanároknak pedig felkészülésre, egymással való tapasztalatcserére. Finnországban a legkisebb (mindössze 7 százalékos) a különbség egy északi kis falu iskolája és a főváros menő iskoláinak teljesítménye között. Az iskolarendszer tehát ott valóban egységes minőségű szolgáltatást nyújt.Igaz, a finn oktatás nimbuszát éppen a mostani, rosszabb 2012-es eredmények rombolták némileg. Bár az oktatás nemzetközi mérése amerikai kezdeményezés volt, a washingtoni adminisztráció elég frusztráltan reagált a gyenge eredményekre. Mint azt a Waiting for „Superman” című, Sundance-díjnyertes dokumentumfilm is taglalta, a szegényebb gyerekeket begyűjtő állami iskolák felzárkóztatás helyett botrányosan gyenge oktatást nyújtanak, a 8. osztályosok 70 százaléka komoly olvasási problémákkal küzd. India kevésbé óvatosan reagált. Miután több indiai szövetségi állam kibérelte a nemzetközi versengés legutolsó helyeit, közölték, hogy a jövőben nem vesznek részt a felmérésekben. Arra hivatkoztak, hogy a tesztkészítők nem veszik figyelembe az indiai diákok speciális társadalmi-kulturális kontextusát. A kínai, koreai, szingapúri diákok -akikhez a legújabb adatok szerint a vietnamiak is kezdenek felzárkózni – kiemelkedő teljesítménye nem csupán a jó iskoláknak és a szorgalomnak köszönhető, szerepet játszhat benne a hagyományosan versenyvizsgákra építő konfuciánus oktatás is. Míg a hagyományos kínai mandarinképzésben csak egy szűk elit részesülhetett, ma csak akkor érhet el egy ország jó átlageredményeket, ha a tömegoktatása is színvonalas. Jelenleg a Sanghaj környéki gyerekek érik el a világon a legmagasabb átlagpontszámot az összes mért kompetenciaterületen, de most már a szegényebb kínai régiók vidéki iskolái is az OECD-átlag környékén teljesítenek. Az oktatási rendszerbe való beruházás a kelet-ázsiai országokban gazdaságfejlesztési prioritás lett. A szegényebbek csak az iskolai mobilitástól remélhetik az előrejutást, ezért a szülők is extrém költségekbe verik magukat, hogy a gyerekük minél jobb oktatást kaphasson. Ez kóros méreteket is ölthet: sokan súlyosan eladósodnak, az egész rokonság erőforrásait mozgósítják, ha kell, az orvoson is takarékoskodnak a továbbtanulás érdekében. A kelet-ázsiaiak sikeresen tértek át a biflázásról a problémamegoldó típusú pedagógiára. A kínai gyerekek ma már a hagyományos, ismétlés jellegű, és a PISA-tesztekben mért gyakorlatorientált, problémamegoldó feladatokban egyaránt jól teljesítenek. Ugyanez nem mondható el Kelet-Európáról: az oroszok például határozottan jobbak a poroszos neveléseszménynek megfelelő, magolással teljesíthető kérdéseknél, és alacsonyabbak a pontjaik a tudás praktikus használhatóságát mérő felmerésekben. Hasonló problémákkal a magyar diákok pocsék PISA-eredményei is összefügghetnek. Forrás: Index |