Amikor az anatómia óra ünnep volt

Először 1946-ban Pécsett hallotta Szentágothai János előadását, és a többi hallgatóval együtt őt is magával ragadta professzoruk személyisége és tudása – vallja az egykori tanítvány, Mess Béla. Az MTA doktora szerint minden idegtudósnak meg kellene próbálnia követni a példáját, még akkor is, ha az Akadémia hajdani elnökének kimagasló szakmai tudását és sokszínű, sziporkázó műveltségét utolérni szinte lehetetlen.

Az idegtudománnyal foglalkozó, egymást követő magyar tudósgenerációk sikerének titka egyetlen szóban rejlik: tradíció. Amikor a 19-20. század fordulóján a spanyol Santiago Ramón y Cajal lefektette a neurohisztológia (agy-, ill. idegszövettan) alapjait, Magyarországon már nemzetközi mércével is jelentős agykutatói iskola működött olyan tudósokkal az élén, mint Lenhossék Mihály (Szent-Györgyi Albert nagybátyja, a neurontan egyik megalapítója), a politikai okokból zaklatott életutú Apáthy István (zoológus, a neurofibrillumokat, vagyis az idegi áram vezetésének elemeit ő fedezte fel) vagy Ábrahám Ambrus (az Összehasonlító állatszervezettan szerzője).

A katedra “ördöge” – akinek szent volt az oktatás 

Mess Béla szerint a magyar agykutatók az elmúlt egy évszázadban sikeresen adták tovább a fiatalabbaknak a kutatás iránti lelkesedést, az egyedi látásmódot biztosító kreativitást és a témához szükséges alázatot. “Mindezt az tette lehetővé, hogy mesterek és tanítványok nemzedékei értettek egyet abban: a jó kutatónak oktatni is kell” – fogalmazott az idegtudós, aki 1948 óta vesz részt az orvosképzésben. Szerinte Szentágothai János legendás előadásai több okból is egyedülállóak voltak. “Az oktatás szent dolog volt a számára. Nagyon komolyan vette, már nemzetközi hírű tudósként is szánt az egyetemi órák előtt negyedórát arra, hogy felkészüljön” – mondta Mess Béla. Hatalmas tárgyi tudását örömmel osztotta meg hallgatóságával, szemléletes, jól érthető magyarázatait személyes élményeivel, történelmi, irodalmi kitérőkkel tette élvezetessé. Előadásait percre pontosan kezdte, és ugyancsak precízen, időre fejezte be. A pontosságot munkatársaitól és hallgatóitól is megkövetelte a gyakorlatokon.

“Ötletgazdag kutató, lebilincselő személyiségű tanár volt, mindehhez pedig hihetetlenül nagy műveltség, szerénység és közvetlenség társult. Nem egyszerűen személyiség, »jelenség« volt” – jellemezte Szentágothai Jánost Mess Béla. A Pécsett nyolcvanöt évesen is előadó professzor szerint egykori tanára életművének egyik legfontosabb üzenete, hogy a tudomány magas színvonalú művelése nem képzelhető el széles látókör és a kultúra iránti nyitottság nélkül.

“Az ő példája nyomán azonban ugyanilyen fontos az is, hogy bár megfelelő műszerek nélkül nincsen eredmény, a kutatói gondolkodás, az egyedi ötlet, az információk értékelése, az összefüggések felismerése nélkül a berendezés mit sem ér. Ne a műszerhez keressünk tehát jó ötletet, hanem az ötlethez műszert”.

Szentágothai János (1912-1994) kiemelkedő kutatóként azok között volt, akik a Nobel-díjasokkal egy sorban álltak. A centenáriumról számos rendezvénnyel emlékeznek meg számos országban és hazánkban. Ugyan nem lett Nobel-díjas, de világszerte ismerték.

Hámori József: Szentágothai János és a kisagykutatás

“Az irodalomhoz valamit is értő olvasó bizonyára azonnal észreveszi, hogy az életrajz belső monológ formája nem a saját találmányom, hanem James Joyce Ulysses című világhírű regényének és Thomas Mann tündéri Lotte Weimarban c. kisregénye kezdetének – amikor az öreg Goethét monologizáltatja reggel az ágyában – áttétele az én életemre.”

Szentágothai János: Ulyssesként az agy körül – önéletrajzi monológ

“A felfedezett sejt axonjának jellegzetes idegvégződései Szentágothait a csilláron lévő gyertyákra emlékeztették, ezért kandelábersejtnek nevezte el.”

Somogyi Péter: Szentágothai kandelábersejtje rávilágít tudatunkra és az agykéregről való ismereteink korlátaira

Beszélgetések a reneszánsz anatómusról:

“Már szintetikus idegrendszert próbálnak számítógépben előállítani, annak alapján, hogy hogyan néznek ki a sejtek, milyen a funkciójuk. Most jelent meg a PNAS-ben (Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America) egy cikk erről: svájci kutatók egy szuperszámítógépekkel modellezett agyat próbálnak megjeleníteni, és ez a Szentágothai-féle moduláris koncepcióra épül. A XXI. században mind több ilyen megközelítés fog napvilágot látni. Szentágothai János gondolkodásmódja most érik be.”

Gulyás Balázs agykutató professzor (Stockholm, Karolinska Intézet)

“Amiért a leghálásabb vagyok, az a már emlegetett funkcionális látásmód, hogy az ember eleve úgy ül le a mikroszkóphoz, és úgy kezd el vizsgálni egy bizonyos kérdést, hogy akármennyire is a halott szerkezetet nézi, mindig megpróbálja meglátni benne a működő hálózatot. És azt, hogy ennek mi köze lehet az adott agyterület funkciójához, vagy akár az egész állat szintjén a viselkedéshez.”

Freund Tamás Agy-díjas kutató (Budapest, KOKI)

“Általában mindenkitől csak egy-két dolog marad fenn. Einsteinről például azt tudják, hogy a relativitáselmélettel foglalkozott, pedig sok minden más is érdekelte. Az idegtudományban Szentágothai neve a kérgi moduláris szerkezettel kapcsolatban kerül elő. Az anatómiát olyan szinten művelte, hogy abból rögtön kiviláglott a funkció. Ma is csaknem mindenki tudja a szakmában, hogy ki az a John Szentágothai, mert a kérgi moduláris szerkezet a mai napig az ő nevéhez fűződik.”

“Ahhoz viszont, hogy valaki kommunikálni tudjon a társadalommal, olyan típusú készség kell, ami nagyon kevés embernek adatik meg. Szentágothai nagyon jó kiállású, nagyon jól beszélő, lenyűgöző stílusú, ugyanakkor óriási műveltséggel rendelkező egyéniség volt. Ez nagyon sokat számított a pályáján.”

Buzsáki György Agy-díjas kutató (New York Egyetem)

 “Szentágothai nem volt Nobel-díjas „alkat”. Ő homo ludens volt. Ha volt egy jó ötlet vagy egy izgalmas megfigyelés, azok magával ragadták, azokból kihozott valamit, amivel az adott kutatási témának új szemléletet, új irányt adott. És abban a pillanatban azt a dolgot ott is hagyta, és már egy másik, majd egy harmadik érdekes témával foglalkozott. Ezt a Nobel-díj szempontjából nem szeretik. Többnyire azokból lesznek Nobel-díjasok, akik végigvisznek egy-egy témát, és nem mozdulnak ki egy kutatási területről. … 

Száz százalékig biztos vagyok abban, hogy ha azt „üzleti szemléletű” tudósként (ami nem volt) végigjátszotta, végigcsinálta volna, megkapta volna a Nobel-díjat. Számára a tudomány szent volt, de ugyanakkor játék is. Nagy, szent játék.”

Palkovits Miklós agykutató professzor (Budapest, SE)