Az emberi együttműködés csúcsai, egy történelmi mélyponton
“Most leszel igazán izgatott… Aztán vered a fejedet a falba, hogy a nagy sietségben elmulasztottad értesíteni hozzátartozóidat, s azok még mindig a sztalinogorszki lágerben tudnak téged…
Ha ez nagyon bánt, s ha elég leleményes vagy, esetleg ezt a feladatot is sikeresen oldod meg. Valakinél akad egy darabka, centiméteres ceruzabél, a másiknál egy gyűrött papír. Vigyázva, hogy az őr észre ne vegye a folyosóról (pedig csak úgy szabad feküdni, hogy a fejed legyen a folyosó felé, ne a lábad), meggörnyedve, s kicsavart derékkal megírod szeretteidnek, ott a zökögő vagonban, hogy váratlanul kimozdítottak régi helyedről, s most visznek, s hogy új helyeden évenként csak egy levelet írhatsz majd, legyenek rá elkészülve. Ezután a háromszögletűre összehajtogatott levélkét ki kell csempészned magaddal a vécébe, bízva a jó szerencsében, hogy akkor engednek ki, amikor éppen állomásra ér, vagy onnan fut ki a vonat, s hogy az őr egy pillanatra elbámészkodik ott az előtérben, s akkor gyorsan lenyomod a pedált, amely szabaddá teszi a leeresztő nyílást, és testeddel elfogva a látást, beledobod a levelet a nyílásba. Nedves, mocskos lesz, de azért áteshet, és a sínek közé juthat. Sőt, szárazon is kipottyanhat, felkapja a kerekek közti légörvény, megpörgeti, és vagy a kerekek alá esik, vagy kibújik köztük, s legurul a meredek töltésen. Lehet, hogy felszedi egy emberi kéz. S ha az illető nem “vonalas”, akkor olvashatóvá teszi a címzést, átírja a betűket, vagy beleteszi egy borítékba, és talán bizony még célba is ér az a levél. Futnak be néha ilyen levelek, megportozva, elsikálódva, elmosódva, összegyűrve, – de még így is szíven talál a beléjük írt fájdalom.”
Ajánlott bejegyzés: Matt Ridley: Az erény eredete – előhang – amelyben egy orosz anarchista megszökik a börtönből
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: